A foglalkozás/képzés/tréning megnevezése: Roma népművészeti foglakozások
Dátum: 2019.01.05
Foglalkozásvezető neve: Új nap, új esély egyesület – Budai Zoltán
Rövid leírás:
Takarítani vagy mosni, teregetni ugyan ezen a napon nem ajánlatos, hiszen a babona úgy tartja, kiseperhetjük a szerencsét, viszont rendet tartani annál inkább. Ha káoszban és rendetlenségben köszöntjük az új évet az elkövetkezendő 365 napra is ez lesz a jellemző.
Az év utolsó napján nem ajánlatos se halat, se baromfit fogyasztanunk, hiszen míg az előbbi elúsztatja a szerencsét (kivéve folyó menti városokban), addig az utóbbi pedig hátrakaparhatja azt.
Újév első napján jobban tesszük, ha nem viszünk ki semmit sem a házból, mert így elszállhat a hasznunk, így kölcsön adni sem túl szerencsés, illetve szemetet kidobni sem, hiszen így is kivihetjük a lakásból a szerencsénket.
Mint ismert a lencse és az apró hüvelyesek felelősek a következő évben az anyagi jóllétünkért. Néhol a lencse közé mandulaszemet vagy más magot vagy hüvelyest rejtettek, így aki megtalálta (lány) hamarosan férjhez ment.
Szintén a pénztárcánk tartalma miatt sütöttek pogácsát szilveszterkor, némelyikbe egy érmét is elrejtettek, így aki megtalálta már biztos lehetett abban, hogy bőséges lesz a következő éve.
Disznóhúst kifejezetten érdemes ennünk az év végén, hiszen ez az az állat, aki előtúrja a szerencsét, arról nem is beszélve, hogy ha éjfélkor sikerül meghúzni egy malacka farkát még több szerencsével áldhat meg minket a sors.
Egy régi hiedelem úgy tartja az újév első napján orvost hívni balszerencsés. Méghozzá azért, mert arra az évre akkor a betegeskedés lesz jellemző. Így hát érdemes aznap elkerülni az orvosokat, legfőképp a baleseteket.
Újév reggelén ismét útra kelnek a cigány emberek, hogy köszöntsék egymást:
„Amen te del o Del, hoj te trajin but bersh haj mishto!”
(Úgy adja az Isten, hogy éljetek sok évet és jól!)